Jonathan Knott

Former British ambassador to Hungary, Budapest

28th June 2013 Budapest, Hungary

Gomba, bor, autóalkatrészek és üzleti lehetőségek

Negyedévente legalább egyszer igyekszem vidékre utazni – a múlt héten Miskolcra és Egerbe látogattam el. Remek út volt.

Miskolcon a város polgármesterével a helyi fejlesztési projektekről és kihívásokról beszélgettünk, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kereskedelmi Kamaránál pedig tartottam egy előadást, melyben brit cégekkel való magyarországi és harmadik országbeli együttműködési lehetőségekről beszéltem. Ezután Szendrőládra látogattam el, ahol általunk is támogatott roma projektek működnek, s itt is nagyszerű tapasztalatokat szereztem.

IMG_1769 (Large)

Láttam, hogyan toboroz a rendőrség a helyi roma fiatalok közül új munkatársakat, ellátogattam a Bhim Rao Egyesület roma kultúrát népszerűsítő közösségi házába (itt én is kipróbáltam néhány hagyományos roma hangszert).

IMG_1829 (Large)

Ezután egy szuper projekt helyszínére látogattam, ahol a helyi közösség gombát termeszt és értékesít. Ez annyira megtetszett, hogy rögtön le is adtam egy állandó megrendelést követségi rendezvényeinkre. Sőt, hála a projektnek és elkötelezett szervezőinek, mostantól nálam otthon is mindenki megkóstolhatja a szendrőládi csiperkegombát.

IMG_1865 (Large)

A látogatásnak két további izgalmas állomása is volt. Az első a Royal Tokaji borászat, ahol egy brit cég a helyi termelőkkel és borszakértőkkel együttműködve készíti a világ legkiválóbb nedűi között számontartott borokat, a másik pedig egy brit autóalkatrész-gyár, ahol a gyártórészlegbe látogathattam el (nagyon szeretem a gyárakat).

IMG_1905 (Large)

A látogatás után arról beszélgettünk a cég vezetőivel, hogy a Brit Nagykövetség milyen segítséget tud nyújtani az üzleti kapcsolatok szélesítése és esetleg a megrendelések bővítése terén.

A látogatás pár napja nagyon sűrű volt, de kifejezetten felpezsdített. Már alig várom a következő vidéki utat!

About Jonathan Knott

Jonathan Knott was appointed Her Majesty’s Ambassador to Hungary in March 2011 and arrived in Budapest in February 2012 to take up his post. He left this post on April…

Jonathan Knott was appointed Her Majesty’s Ambassador to
Hungary in March 2011 and arrived in Budapest in February 2012 to take
up his post. He left this post on April 2015.
He has previously held a variety of diplomatic posts at home and
abroad, several with a particular focus on commercial and corporate
finance issues. Jonathan has served in a number of positions in the
British Diplomatic Service since joining in 1988:
Before his appointment was Deputy Head of Mission and Director for Trade and Investment in South Korea from 2008 to 2011.Between 2005 and 2008 he held the post of Deputy Finance Director in the FCO.From 2000 to 2005 he served as First Secretary (Trade, Corporate Affairs and Finance Negotiator) in UKDel OECD Paris.From 1996 to 2000 he was First Secretary (Head of Political/Economic/Aid Section) in Mexico.From 1995 to 1996 he worked in the FCO as Deputy European Correspondent at the EU Directorate.Between 1991 and 1995 he served as Third later Second Secretary (Political / Press and Public Affairs) in Havana.From 1990 to 1991 he was Desk Officer in the FCO’s First Gulf War Emergency Unit.Between 1988 and 1990 he worked as Desk Officer in the FCO in the Anti Drugs Cooperation Department.
Jonathan holds an MA in law from Oxford University, and he is a
member of the Chartered Institute of Management Accountants. He speaks
English, French, Spanish and Hungarian. He is married to Angela Susan
Knott and has one daughter and two sons.

Follow Jonathan